Atl. Madrid, Barcelona, Real Madrid - újra itt az 1. osztályú spanyol futball!

Villarreal - Real Madrid

 

Real Madrid - Real Sociedad

 

 

A Real Madrid utoljára december 15-én lépett pályára a spanyol ligában, hiszen a klubvilágbajnokság miatt elhalasztották a 17. fordulóban esedékes Villarreal elleni mérkőzését. Mindez azt jelenti, hogy Sergio Ramosékra sűrű napok várnak, hiszen csütörtökön pótolják az elmaradt meccset, és vasárnap már a 18. fordulóban is jelenésük van a Bernabéuban. A friss klub-vb-győztes két nem túl magabiztos győzelemmel fejezte be az elmúlt évet a bajnokságban. Előbb a Huesca, majd a Rayo Vallecano ellen nyert 1-0-ra a csapat. Idegenben összességében pocsék a "Királyi Gárda" mérlege, hiszen 8 találkozóján csak 3 sikert ért el, az utolsó 7 idegenbeli ligameccsén csupán kétszer nyert. A Villarreal otthonában legutóbb májusban járt a csapat, akkor 2-2 lett az eredmény, igaz, Cazorláék nem túl erősek most otthon, eddig mindössze egy hazai győzelmet tudtak összehozni a szezon során. A Real Sociedad elleni hétvégi összecsapás valamivel könnyebb lehet, hiszen a baszk együttes sorozatban 4 vereségen van túl a bajnokságban, így a májusban kinevezett edző, Asier Garitano máris lapátra került. A Sociedad ráadásul utoljára 2004-ben (!) nyert a Santiago Bernabéuban, amikor a jelenleg a Real Madridot edző Santiago Solari még a kezdő tizenegyben kapott helyet a hazaiaknál - nehéz elképzelni, hogy pont most szakadna meg ez a hosszú negatív széria...

 

 

Alavés - Valencia

 

 

Kevesen gondolták volna a szezon elején, hogy az Alavés - Valencia találkozó rangadó lesz, ráadásul a hazai gárda jelenleg jobban is áll, mint a vendégek, így még meglepőbb. Igaz, Abelardo együttese mintha kicsit elfáradt volna, hiszen az utolsó 5 bajnokijából csak egyet nyert meg a csapat, de hazai pályán elkapta már a Real Madridot, a Villarrealt, és pontot szerzett a Sevilla és az Ath. Bilbao ellen is. A Valencia mintha feljövőben lenne, de így is 6 pont választja el a vendéglátójától. Marcelino együttese a Bilbaóval együtt a legtöbb döntetlent érte el eddig, konkrétan 10 iksznél jár már a csapat, ebből pedig 6-szor 1-1-et játszott. Idegenben csupán 2 sikert ért el a valenciai klub, csak a Sociedadot és a Getafét tudta legyűrni, mindkét együttest 1-0-ra. Utoljára márciusban találkoztak, akkor 3-1-re a "Denevérek" győztek, de ezen a pályán legutóbb az Alavés nyert, igaz, a kupában, akkor 2-1 lett az eredmény a rendes játékidőben. A hétvégi mérkőzés után nő vagy csökken köztük a távolság? 

 

 

Sevilla - Atl. Madrid

 

 

Mindkét csapat kiváló formában van, ráadásul csupán 2 pont köztük a különbség a madridiak javára. Simeone együttese eddig csak egyszer kapott ki a bajnokságban, akkor a Celta Vigo volt az ellenfele. Azóta 14 bajnokin maradt veretlen az Atl. Madrid, és utolsó 3 meccsét egyaránt megnyerte. Utoljára a szeptemberi, madridi derbin fordult elő a bajnokságban a "Matracosokkal" az, hogy nem találtak be az ellenfél kapujába, akkor 0-0-ra végeztek a Bernabéuban. A Sevilla 8 ligameccs óta nem kapott ki, igaz, ebből 4-szer is "csak" döntetlent játszott. Pablo Machín együttese hazai közönség előtt kiütötte a Real Madridot (3-0), és az Európa Ligában 5-öt lőtt a Standard Liege csapatának, valamint 6-ot az Akhisarnak, így mindenképpen érdekes tény, hogy a bajnoki szezont 2 rúgott gól nélküli meccsel kezdte a csapat a Ramón Sánchez Pizjuánban. Utolsó sevillai meccsük 5-2-es vendég sikerrel ért véget, igaz, az a találkozó tavaly februárban volt, Griezmann azon a meccsen triplázott - most is jól kezdi az évet a francia válogatott támadó? 

 

 

Getafe - Barcelona

 

 

A listavezető katalán csapat rögtön egy madridi túrával indítja az évet. Persze nem a Real Madrid vagy az Atlético lesz az ellenfele, hanem a Getafe. Az azonban fontos, hogy a hazaiak kiváló szezont futnak, 17 forduló után pedig 25 ponttal a 7. helyről várják ezt a mérkőzést. José Bordalás csapata jó formában van: utolsó 5 bajnokiján veretlen, ráadásul a sormintát figyelve most egy győzelemnek kellene következnie. Ezen az 5 meccsen ugyanis egy döntetlent mindig siker követett, legutóbb pedig a Girona otthonában ért el 1-1-es ikszet a csapat. A Barcelona zsinórban 4 bajnokit nyert, ráadásul ezeken 13-0-s a gólkülönbsége, így Messiék magabiztosan készülhetnek a találkozóra. Érdekesség, hogy idegenben már egy madridi kiscsapat ellen megszenvedett, sőt, ki is kapott a Valverde-legénység, amikor a Leganés 2-1-re legyőzte a csapatot, még szeptemberben. Azóta kétszer látogatott Madridba a Barca, előbb a Rayo Vallecano ellen izzadt meg, de végül 3-2-re győzött, majd az Atl. Madrid ellen 1-1-re végzett. Ezúttal vajon hogy sül el a madridi kirándulás? 

 

Celta Vigo - Ath. Bilbao

 

 

 

A 18. forduló január 7-én, hétfőn zárul, méghozzá két csalódást keltően szereplő csapat mérkőzésével. A Celta Vigónak volt már egy 6 bajnokiból álló nyeretlenségi sorozata, míg az Ath. Bilbaónál ez a szám 13! Ez a két pocsék sorozat mindkét klubnál edzőváltásba került. Mindkét esetben az év vége felé közeledve elégelte meg a vezetőség az akkori mester munkáját, így persze az új trénereknek még nem volt elég idejük a bizonyításra. A vigóiak szezonja azért még menthető, hiszen az aktuális kör előtt csak 5 pontra van a csapat az EL-selejtezőt érő 6. helytől, ám a baszkoknak egyelőre inkább a kiesés elkerülése lehet a cél, hiszen a többi meccs alakulásától függően hétfő estére újra a kieső zónában találhatja magát az együttes. A Bilbao vendégként még nyeretlen a ligában, mindössze 5 döntetlenre volt képes, és 7 gólt hozott össze távol otthonától. A két csapat elmúlt 5 Balaídosban rendezett bajnokijából azonban mindössze egyet nyert meg a hazai klub, a vendégek háromszor győztek, és volt még egy döntetlen is. Vajon a 2019-es év melyikük számára indul jobban ilyen előjelek után?

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

  

< Vissza
Fokozd az élményt!

Az általad használt böngészőben jelenleg nincs engedélyezve a Javascript kódok futtatása, emiatt oldalunkat nem tudod teljes értékűen használni. Kérjük keresd böngésződben a Beállítások / Javascript menüpontot az engedélyezéshez vagy válts böngészőt, hogy részesülj a teljes élményből.

Ajánlott böngészők