Bajnokot avatnak a Copa Americán!

Brazília - Peru 

 

 

A kontinensviadalnak ötödször ad otthont Brazília, és a hazaiak a korábbi négy alkalommal vendéglátóként mindig aranyéremmel zártak. Ezúttal a döntőben Peruval találkoznak Rio de Janeiróban, a legendás Maracanában. 

 

A két csapat ugyanabból a kvartettből indult, és a torna során szinte végig ugyanúgy teljesített. Egymással a a csoportmérkőzések utolsó fordulójában találkoztak, ahol akkor egyaránt 4-4 ponttal álltak, miután mindketten megverték Bolíviát, és döntetlent játszottak Venezuelával. De mérkőzésük már nem egyenlő erők küzdelmét hozta, hiszen Brazília kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott és ezzel egy rövid ideig a perui továbbjutást is kérdésessé tette. A többi mérkőzés alakulásának köszönhetően aztán mégis továbbléphetett a Gareca-legénység, hogy aztán az egyenes kieséses szakaszban eredményeivel ismét a házigazdát másolja. A negyeddöntőből mindketten 0-0 után, tizenegyesekkel mentek tovább, míg az elődöntőben kapott gól nélkül ejtették ki az előző kiírás döntőseit (Brazília - Argentína 2-0, Chile - Peru 0-3).

 

Az oddsok alapján a végső győzelemre a házigazda az esélyesebb, hiszen az 5-0-s egymás elleni mérkőzésen felül a Selecao a tornán még nem kapott gólt, és vereséget is bő egy éve, még az oroszországi vb-n szenvedett utoljára (azóta 15 találkozóból álló veretlenségi sorozatot épített fel).

A peruiak ezzel szemben az elmúlt egy évben hét alkalommal is kapituláltak, de a vb óta legjobban talán épp a címvédő Chile két vállra fektetésekor játszottak. A formaidőzítésük tehát jónak tűnik, mégis kérdéses, hogy milyen hatása marad a fejekben a két héttel ezelőtti csoportmeccsüknek.

 

 

Argentína - Chile

 

      

 

A csapatok elmúlt hét mérkőzéséből csak két alkalom volt, amikor nem tudott Argentína nyerni: az előző két Copa America-döntő. Ráadásul azokon is mindkétszer tizenegyesekkel kapott ki az Albiceleste, rendes játékidőben legutóbb 2008-ban tudott nyerni ellene Chile. Úgy tűnik tehát, hogy Vidalék az igazán fontos mérkőzések során jobban tudnak összpontosítani, mint keleti szomszédaik. A szombat esti bronzmérkőzésen is bizonyítják ezt, vagy az argentinok - az oddsok alapján - esélyesebb csapatként 1993 után ismét sikerrel tudnak búcsúzni egy felnőtt világversenytől?    

 

   

< Vissza
Fokozd az élményt!

Az általad használt böngészőben jelenleg nincs engedélyezve a Javascript kódok futtatása, emiatt oldalunkat nem tudod teljes értékűen használni. Kérjük keresd böngésződben a Beállítások / Javascript menüpontot az engedélyezéshez vagy válts böngészőt, hogy részesülj a teljes élményből.

Ajánlott böngészők