Ezen a hétvégén a hendikep lesz a helyes választás?

Manchester City - Watford

 

Első meccsünket a Premier Ligából választottuk, ahol a listavezető City a Watfordot látja vendégül. A Tippmixpro oldalán a cikk írásakor az 1X2-es fogadási lehetőségnél a hazaiak szorzója csupán 1,13-as, míg a Hendikep 0:1-nél már 1,35-ös, a Hendikep 0:2-nél pedig 1,90-es. Az egygólos hendikepnél Pep Guardiola együttesének 2 góllal kell nyernie, hogy nyertessé váljon a "H" kimenetel, míg a kétgólos hendikepnél már nagyobb különbség, háromgólos siker kell a Citytől. A címvédő az egész bajnokság során eddig 76 gólt lőtt, hazai pályán pedig 15 mérkőzésen 50-et szerzett, utóbbi 3,3-as gólátlagot mutat meccsenként. Ebben a felállásban utoljára több, mint egy éve találkozott a két csapat, akkor otthon Agüeróék 3-1-re nyertek (itt a hendikep 0:1 vált volna be a "H" kimenetelt választva), ám előtte 6-0-ra és 5-0-ra is nyert a City, ráadásul idegenben. Érdekesség még, hogy a Watford 2 körrel ezelőtt a Liverpool otthonában kapott egy ötöst, Jürgen Klopp csapata pedig a másik bajnoki címre hajtó együttes. Ha még ez sem lenne elég bátorító statisztika a hendikep megfontolására, akkor legyen elég annyi, hogy utolsó 5 egymás elleni tétmeccsük alkalmával, amelyet a City stadionjában rendeztek, mindig a manchesteri klub nyert, és ezeken mindig bejött legalább a hendikep 0:1-es fogadási sor, ha a játékosunk a "H" kimenetelt választotta. Ráadásul a ManCity mindig legalább 2 gólt lőtt a Watford ellen az utolsó 9 egymás elleni tétmeccsük alkalmával.

 

 

Liverpool - Burnley

 

Kezdjük a mérkőzéssel kapcsolatos száraz tényekkel, amelyek bizony alátámasztják, hogy ennél a PL-találkozónál is jó lehetőség a Hendikep 0:1 és Hendikep 0:2-es fogadási sor, amennyiben a "H" kimenetelt választja valaki. A Liverpool elmúlt 35 (!) hazai bajnokiján veretlen, utoljára 2017 áprilisában kapott ki otthon a bajnokságban. Jürgen Klopp együttese az utolsó 7 hazai PL-meccséből 6 alkalommal lőtt legalább 3 gólt ellenfelének. Legutóbbi 2 otthon lejátszott bajnoki találkozóján 8 gólt vágott a Pool, és egyet sem kapott. A ManCity után a Liverpool lőtte a legtöbb gólt az angol első osztályban hazai közönség előtt, összesen 40-et. Ami még tény, az a cikk írásakor a Tippmixprón ajánlott 1,15-ös nyereményszorzó Salahék győzelmére, ám a Hendikep 0:1-es lehetőségnél a "H" kimenetelt választva ez már rögtön 1,45-re ugrik, míg Hendikep 0:2-nél a hazaiakra 2,10-es oddsszal lehet fogadni. A Burnley idegenbeli mérlege PL-ben 3-4-8, ebből a 8 vereségből pedig 6 alkalommal is bejött volna a jelen cikkben bemutatott fogadási sorok egyike. Decemberi egymás elleni meccsükön idegenben nyert a Pool 3-1-re úgy, hogy 0-1-es állásról fordított, és minden gólját a 60. perc után lőtte. A két klub támadógépezetében is hatalmas a különbség, ugyanis a Vörösök első triója (Salah - Firmino - Mané) összesen 40 gólt hozott össze a bajnokságban, míg a Burnley csapatszinten tart 32 találatnál, legeredményesebb támadójuk pedig Barnes, aki 9 gólos.

 

 

Barcelona - Rayo Vallecano

 

A Rayo Vallecano elmúlt 5 bajnoki meccsét elveszítette, míg a Barcelona a forduló előtt 7 pontos előnnyel vezeti a spanyol ligát. A katalán csapat elmúlt 3 tétmeccsén kétszer megverte a Real Madridot, míg egyszer a Sevillát. Utóbbinak négyet lőtt, a madridi klubnak pedig két meccsen szintén négyet. A két csapat utolsó 12 egymás elleni meccsét egyaránt a Barcelona nyerte, ebből többet kiütéssel, ugyanis volt közte 7-0, 6-0, 5-0 és 4-0 is. A Tippmixpro oddsai alapján természetesen a Barca most is egyértelmű favorit, a cikk írásakor 1,17-es szorzót érne a hazai siker. Amennyiben a Hendikep 0:1-es fogadási sort választja valaki "H" kimenetellel, az 1,40-es, míg a Hendikep 0:2-es választás 1,95-ös nyereményszorzót érne. A Barcelona eddig 13 bajnokit játszott saját közönsége előtt a szezonban, ezeken 39 gólt szerzett, míg a Rayo idegenben csupán 8 gólt ért el 12 találkozóján. Nagy a különbség a 2 klub között minden tekintetben - ez most hétvégén is bebizonyosodik? 

 

 

Ajax - F. Sittard 

 

A Sittard utolsó 5 holland bajnokijából négyet elveszített, ez a négy vereség pedig a következőképpen alakult: a PSV-től 5-0-ra kapott ki, a Heracles otthonában egy sima 6-osba futott bele, majd a Heerenveen ellen maradt alul 4-2-re, végül a múlt hétvégén az AZ Alkmaar vendégeként szintén 4-2-re kapott ki. Mindez azt jelenti, hogy utolsó 3 meccsén összesen 14 gólt kapott. Ezzel szemben az Ajax a héten a Bernabéuban intézte el a BL-címvédő Real Madridot, 4-1-re ütötte ki Kroosékat a holland együttes, míg előtte a kupában 3-0-ra verte a Feyenoordot. Februárban pedig még 3 igazán nagyarányú siker fűződik az Ajax nevéhez, ugyanis a Venlót 6-0-ra, a NAC Bredát 5-0-ra, míg az ADO Den Haag csapatát 5-1-re verte. A mérkőzés előtt a Tippmixpro oddsai alapján 1,03-as szorzóval lehet fogadni az Ajaxra, míg a Hendikep 0:1-es fogadási sor 1,12-es szorzót ér a "H" kimenetellel, a Hendikep 0:2 pedig 1,30-at. Szeptemberben az F. Sittard otthonában 2-0-ra nyert az Ajax, amely a holland bajnokságban az aktuális fordulót megelőzően a legtöbb gólt lőtte hazai pályán: 11 bajnokin 47-szer talált be saját stadionjában - a Sittard sem ússza meg a kiütést? 

 

 

Dortmund - VfB Stuttgart

 

A Stuttgart a kiesés elől menekül a Bundesligában, ahol a szezon során volt már egy 8 bajnokiból álló nyeretlenségi sorozata is. Idegenben több nagy vereségbe is belefutott, kikapott 3-0-ra a Düsseldorf csapatától, 4-1-re a Bayern Münchentől, 3-0-ra a Mönchengladbachtól, illetve 4-0-ra a Hoffenheim együttesétől. A Dortmund októberben látogatott a Stuttgart otthonába, ahol kiütéses, 4-0-s sikert ért el. A sárga-feketék a héten kiestek a Bajnokok Ligájából, így már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk, ahol azonos pontszámmal állnak a Bayern München csapatával. Otthon jöttek a többgólos győzelmek a bajnokságban a Dortmundnak: 5-1-re verte a Hannovert, 4-1-re a Leipzigot, 7-0-ra a Nürnberget. Mindezek után nem meglepő, hogy a Tippmixpro oddsai alapján a mérkőzés esélyese a hazai klub, előzetesen 1,30-as szorzóval lehet fogadni Reusékra. A Hendikep 0:1-es lehetőség 1,80-as oddsszal kecsegtet a "H" kimenetelnél, míg a Hendikep 0:2 már 2,90-es szorzót érne. A Dortmund hazai pályán veretlen: 10-2-0-s mérleggel áll, és magasan a legtöbb gólt szerezte saját közönsége előtt a Bundesligában, ugyanis 12 meccs alatt 40-szer talált be. 

 

 

A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.

< Vissza
Fokozd az élményt!

Az általad használt böngészőben jelenleg nincs engedélyezve a Javascript kódok futtatása, emiatt oldalunkat nem tudod teljes értékűen használni. Kérjük keresd böngésződben a Beállítások / Javascript menüpontot az engedélyezéshez vagy válts böngészőt, hogy részesülj a teljes élményből.

Ajánlott böngészők