Tekintsd meg kínálatunkat!

Mi az e-sport?

Az e-sport gyűjtőfogalom, többféle, versenyszerűen játszható video-játék típus összefoglaló neve. Az e-sport versenyeken számítógépes környezetben (PC, konzol, mobil, VR) több fős, professzionális játékosokból álló csapatok, vagy akár egyének játszanak egymással. A mérkőzések egy konkrét versenykiírás, illetve az adott szoftver(játék) szabályai, a verseny környezetre, platformra (benne az eszközök, egyéb feltételek) és a versenyen való részvételre előírt feltételei szerint zajlanak.

Milyen játékokra lehet fogadni?

Counter-Strike: Global Offensive

Ki ne ismerné a CS:GO-t? Minden idők legsikeresebb belső nézetű lövöldözős játékának tekinthető. Első verziója a 90’-es évek végén jelent meg, azóta pedig töretlen a népszerűsége. A játékban a terroristák (T-k) és terrorelhárítók (CT-k) 5-5 fős csapatokban küzdenek egymással. Lényege, hogy az ellenfél csapatának minden tagját likvidálni kell, illetve a T-k feladata a bomba lerakása és felrobbantása, míg a CT-k ezt próbálják megakadályozni. Manapság elképesztő összdíjazású tornákon mérik össze erejüket a legjobb e-sportolók, a Tippmixprón pedig számos fogadási lehetőségből lehet választani.

League of Legends

A „LOL” az egyik legnépszerűbb MOBA (csataaréna) típusú e-sport, amit világszerte játszanak. 2009-ben adták ki először, és két, öt bajnokból álló csapat küzd egymás ellen, két féle pályán. A játékban az ellenfél bázisát, a Nexust kell kiiktatni, vagy feladásra kell bírni a vetélytársat. A játék sokszínűségét a különböző válaszható karakterek adják, elsősorban fejleszthető képességeiknek, és más-más erényeiknek köszönhetően. Népszerűsége miatt többféle fogadási piac is elérhető a Tippmixpro kínálatában!

Dota 2

A DOTA 2 szintén MOBA típusú, 2013-ban kiadott játék, amelyben két, 5 hősből álló csapat (Radiant és Dire) küzd egymással, hogy elpusztítsa az ellenfél bázisának mélyén lévő trónt. A küzdelem egy pályán történik, ahol három útvonalon lehet eljutni az ellenfélhez. Rengeteg hősből lehet összeállítani a csapatot, mindegyik hős a 30. szintig fejlődhet, és mindegyiknek más-más erőssége van. A DOTA 2 napjainkban az egyik legnépszerűbb e-sport játék, egészen kiugró összdíjazású e-sport versenyekkel.

Call of Duty

A Call of Duty egy belső nézetes (FPS) lövöldözős videójáték, melyben öt fős csapatok küzdenek meg egymással különböző pályákon. Régóta kedvelt játék a gamer világban, hiszen egészen a második világháborútól napjainkig, sőt, a jövőben is játszódnak különböző kiadásai. Jelenleg három játékmódot játszanak versenyszerűen, fő fogadási piaca pedig a már ismerős „Mérkőzés győztese” piac. Az E-sport berkein belül már 2006-ban kedvelt játék volt, azóta globális népszerűsége töretlen, így több millió dolláros összdíjazású versenyeket szerveznek.

Hearthstone

A Hearthstone egy kártyajáték, amelyet a Warcraft (1994) és a World of Warcraft (2004) fejlesztője készített. Ez a két játék azért fontos mert a Hearthstone alkotói a Warcraft világát vették alapul, a benne lévő lényekkel, varázslatokkal. Minden Hearthstone-mérkőzés egy az egy elleni küzdelmet jelent, ahol alapvetően a hősök, és azok kasztja határozza meg a párharcot. A játék célja az ellenfél hősének elpusztítása, melyet többek között a kártyák kijátszásával lehet elérni.

Overwatch

Az Overwatch egy belső nézetes (FPS) lövöldözős videójáték, melyben két, hat fős csapat küzd egymás ellen. A cél, hogy valamelyik csapat teljesítse az adott pálya által meghatározott célt. Minden játékosnak választania kell magának egy karaktert, amelyek mindegyike különböző képeségekkel bír, melyek nem fejleszthetőek. Az Overwatch változatos pályáival, küldetés-variációival, a karakterek sokszínűségével felveszi a versenyt a legnépszerűbb e-sport játékokkal is.

Starcraft

A játék első része 1998-ban jelent meg, és osztatlan sikert aratott. 12 év elteltével jött a folytatás, ma pedig már különböző e-sport ligában is népszerű ez a felülnézetes játék. A cél az, hogy az ellenfél bázisa elpusztuljon, amit a játék során a különböző fajok segítségével lehet elérni. Érdekesség, hogy a pályán különböző ásványi anyagok felhasználásával újabb épületeket és egységeket lehet felhúzni, így az értékes területekért is nagy a küzdelem. Változatosságának köszönhetően máig népszerű, hiszen a különböző csapategységek, fajok mellett nagyon fontos a jó taktika is.

Rainbow Six Siege

Az R6 Siege egy taktikai belső nézetű lövöldözős játék, ami az elmúlt években lett igazán népszerű, köszönhetően az ilyen típusú játékokra jellemző megoldásokon túlmutató egyediségének. Alapvetően 5-5 játékos küzd csapatokban egymás ellen különböző játékmódokban, ahol a legfőbb cél az ellenfél csapatának kiiktatása. Azonban a karakterek (operátorok) mindegyike más-más erősségekkel rendelkezik, speciális képességeik pedig még fontosabbá teszik kiválasztásukat. A pályák rombolhatóak, alakíthatóak, így nagy szerepe van a pályaismeretnek és a taktikának, ezáltal pedig a csapaton belüli kommunikációnak, mindezek miatt izgalmas és sokszínű ez a játék.

Rocket League

A Rocket League egy igazán szórakoztató és pörgős játék, melyben egy rakétahajtású autót kell irányítani, aminek segítségével próbálják a kocsinál jóval nagyobb „labdát” az ellenfél kapujába juttatni. Olyan, mint a foci, de a játékosokat az autók helyettesítik. Lehet egy az egy ellen, de legfeljebb négy a négy ellen játszani az arénában, ahol sosincs kint a labda. A játékot tovább bonyolítja, hogy az autók életerővel rendelkeznek, illetve különböző segítségeket is igénybe lehet venni, amellyel az ellenfelet lehet akadályozni. Játékmódtól függően a cél az, hogy az ellenfél csapatánál több gólt kell szerezni.

King of Glory

A King of Glory, eredeti nevén Honor of Kings egy MOBA típusú játék, amit először 2015-ben adtak ki. Ezt a játékot elsősorban mobiltelefonra fejlesztették, és elsőként a kínai piacra készült. A játék a kínai mitológiára épít, amelyben a pálya sajátosságai, a karakterek ezen a témán alapszanak. Lényege, hogy két 5-5 fős csapat küzd egymással, ahol különböző hősök segítségével el kell pusztítani az ellenfél bázisát. Sokszínűsége a karakterek különböző képességeiben, fejleszthetőségében rejlik, és nagyon fontos a csapattársak közötti összhang, illetve a jó stratégia.

Arena of Valor

Az Arena of Valor tulajdonképpen a King of Glory nyugati piacra fejlesztett változata, amely 2017-ben debütált. A játékban ugyanúgy az ellenfél bázisának elpusztítása a cél, azonban itt a karakterek teljesen különbözőek, hiszen olyan népszerű képregényfilmek hőseit is lehet választani a játék során, mint Batman, Superman, Flash és Wonder Woman. Az Arena of Valor nagyban segítette a mobiltelefonokra készített játékok fejlődését, így nagy szerepe van a mobil e-sport globális terjedésében is.

Fifa 20

A FIFA a világ egyik legismertebb szimulációs sportjátéka, melyet az EA Sports fejlesztett. A játék a futball világának népszerűségét használja ki, hiszen bárki irányíthatja bármelyik világhírű csapatot, játékost, így pedig bárki BL-győztes lehet a saját kanapéján ülve, kedvenc csapatával, vagy éppen menedzserként. Természetesen az egyik legizgalmasabb része, amikor nem a gép ellen, hanem egy másik emberrel mérjük össze tudásunkat, ennek köszönhetően az e-sport berkein belül is rendkívül népszerű. A Tippmixprón a labdarúgás sportágra kattintva találhatóak az aktuálisan fogadható események.

NBA 2K

Az NBA 2K egy kosárlabdás szimulációs sportjáték, ahol a FIFA-hoz hasonlóan különböző csapatokat és játékosokat lehet irányítani, így pedig a képernyő előtt ülve rendkívül élethűen zsákolhatunk, vagy dobhatjuk a hárompontosokat a legnagyobb tengerentúli sztárokkal. Népszerűsége az elmúlt években ível felfelé, így alakulhatott meg a hivatalos e-sport ligája is. A Tippmixprón a kosárlabda sportágra kattintva találhatóak az aktuálisan fogadható események.

NHL 2K

A FIFA-hoz és az NBA-hez hasonló szimulációs sportjáték a jégkorongra, és azon belül az észak-amerikai profi bajnokságra építve. Az NHL a világ vezető hokiligája, így természetesen hatalmas a rajongótábora, ezért a virtuális világban is igen népszerű. A Tippmixprón a jégkorong sportágra kattintva találhatóak az aktuálisan fogadható NHL 2K-események, ezeken belül pedig a hokihoz köthető szokásos piacok.

Köszönjük, hogy velünk játszottál!

Ha szeptember 7. és 20. között kipróbáltad magad az e-sport fogadás világában legalább 500 Ft-os téttel, akkor részt vehettél a sorsolásokon, ahol Tiéd lehetett akár a készpénz, belső egyenleg feltöltések egyike, vagy a 1,5 millió Ft értékű PC konfiguráció és gamer szék!

A nyereményjáték két szakaszon keresztül tartott:

  • 1. szakasz: 2020. szeptember 07-13.
  • 2. szakasz: 2020. szeptember 14-20.

Az e-sport alá tartozó 14 db játék: Counter-Strike: Global Offensive, Dota 2, League of Legends, Call of Duty, Hearthstone, Overwatch, Starcraft II, Rocket League, Rainbow Six Siege, Arena of Valor, King of Glory, FIFA 20, NBA 2K, NHL 2K.

Játssz velünk legközelebb is!

A Tippmixpro csapata

Nyeremények

Heti nyeremények

100 db 5 000 Ft-os belső egyenlegfeltöltés
100 db 10 000 Ft-os belső egyenlegfeltöltés
3 db 200 000 Ft készpénz

Főnyeremény

PC konfiguráció és gamer szék több, mint
1,5 millió Ft értékben

GYIK

Részvétel

Kik vehetnek részt a játékban?

Minden Játékos részt vehet, aki aktív regisztrációval rendelkezik a tippmixpro.hu oldalon és teljesíti a játék részvételi feltételeit. A játék egyaránt elérhető a régi és újonnan regisztrált Játékosok számára is. Részletek a Részvételi szabályzatban.

Kell külön regisztrálni a játékra?

Nem kell külön regisztrálni a nyereményjátékra, a játékban való részvétel automatikus.

Hányszor kerülhetek be a szakasz sorsolásba?

Minden Játékos egyszer vehet részt a szakasz sorsolásokon.

Hányszor kerülhetek be a főnyeremény sorsolásba?

Minden Játékos egyszer vehet részt a főnyeremény sorsolásokon.

Nyeremények

Főnyeremény

1 db Noblechairs EPIC Sprout Edition Gamer szék (fekete/zöld színben) és 1 db PC konfiguráció, melynek elemei:

- ASUS ROG MAXIMUS XI HERO (WI-FI)
- INTEL Core i9-9900K 3.60GHz LGA-1151 300 BOX
- ASUS ROG-STRIX-RTX2080TI-011G-GAMING GeForce RTX 2080 Ti 11GB GDDR6 OC PCIE
- CORSAIR 16GB Vengeance RGB Pro DDR4 3466 MHz CL16 KIT CMW16GX4M2C3466C16
- CORSAIR HX Series HX850 Platinum 850W
- NZXT H710i fehér-fekete
- SAMSUNG 1TB 970 EVO Plus M.2 PCle M.2 2280 MZ-V7S1T0BW (Basic garancia)
- WD Blue 4TB 3.5” 5400rpm 256MB SATA 3 Kék WD40EZAZ
- NZXT Kraken X73
- AOC AG273QX
- ASUS ROG Strix Flare Magyar fekete
- ASUS ROG Gladius II Origin
- ASUS Rog Delta
- MICROSOFT Windows 10 Home 64bit OEM magyar

Szakasz nyeremények

  • 3 db egyenként 200.000 Ft készpénz
  • 100 db egyenként 10.000 Ft értékű belső egyenlegfeltöltés
  • 100 db egyenként 5.000 Ft értékű belső egyenlegfeltöltés

Sorsolás és nyertesek

Mikor lesznek a szakasz sorsolások?

1. szakasz sorsolása: 2020. szeptember 14-én, hétfőn
2. szakasz sorsolása: 2020. szeptember 21-én, hétfőn

Mikor lesz a főnyeremény sorsolás?

2020. szeptember 21-én, hétfőn

Hogyan tudom meg, hogy nyertem-e?

A sorsolást követően minden nyertes személyre szóló értesítést kap nyereményéről e-mail-ben vagy telefonon a Szerencsejáték Zrt. munkatársától.

Fogadószelvény

A fogadáshoz kérlek válassz kínálatunkból!

A fogadószelvényen frissítettük az eseményeket
  • Oddsváltozás! A(z) {{item.outcomeName}} ({{item.eventName}}, {{item.marketName}}) kimenetel új oddsa: {{item.fixedOdds | number:2}}

    A(z) {{item.eventName}} kimenetel nem fogadható!

    A(z) {{item.eventName}}, {{item.marketName}} piac jelenleg nem fogadható!

bezárás
Törlés
{{item.outcomeName}} ({{item.marketName}}) - Odds: {{item.fixedOdds | number:2}}
Tét Ft

Kötésszám-tiltás:

  • - {{message.name}} esemény minimális kötésszáma: {{item.minCombiCount}} - {{message.name}} esemény maximális kötésszáma: {{item.maxCombiCount}}
Törlés
{{item.outcomeName}} ({{item.marketName}}) - Odds: {{item.fixedOdds | number:2}}

Kötéstiltás az alábbi eseménnyel:

Kötéstiltás az alábbi eseménnyel:

  • {{message.name}} esemény minimális kötésszáma: {{item.minCombiCount}} {{message.name}} esemény maximális kötésszáma: {{item.maxCombiCount}}
Mi ez?
({{item.unitCount}}x)
Ft
Fogadószelvény összefoglalása
Odds összesen -
Tét összesen
Max. nyeremény