A címvédő is pályán a szerdai BL-játéknapon!

Az E jelű csoportban még sok a nyitott kérdés: három csapat – közte a címvédő Liverpool és a Szoboszlai Dominikkel felálló Salzburg – pályázik a továbbjutó helyekre, egyedül az 1 pontos Genk nem mehet már tovább a csoportkörből. A játéknap egyik legnagyobb rangadóját is ebben a kvartettben rendezik: a még veretlen Napoli látogat Liverpoolba. Az első fordulóban hazai pályán magabiztosan, 2-0-ra nyertek az olaszok, ha idegenben is sikerülni legyőzniük Jürgen Klopp csapatát, akkor az utolsó fordulóban már továbbjutóként léphetnének pályára. A Tippmixpro oddsai alapján nem ők a mérkőzés esélyesei, a dél-olaszok győzelme 6,75-ös nyereményszorzót ér. Érdekesség, hogy az előző szezonban is egy csoportban szerepelt a két csapat: akkor Nápolyban ugyancsak hazai győzelem született, Liverpoolban pedig a csoportkör záró fordulójában találkoztak. A hazaiak akkori 1-0-s győzelme az angolok továbbjutását, illetve a Napoli kiesését eredményezte – ez a végeredmény ezúttal 8,00-s oddsot ér a Pontos végeredmény fogadási lehetőségnél. A csoport másik találkozóján a Salzburg Belgiumba látogat: a két csapat ausztriai mérkőzésén 6-2-es osztrák siker született, amiből a magyar válogatott Szoboszlai egy góllal vette ki a részét. A Genk azóta is győzelem nélkül áll a kvartett utolsó helyén, egyedül a Napoli ellen sikerült pontot szereznie. Ennek megfelelően nem a hazaiak a mérkőzés esélyesei, 4,50-es oddsot ér a belgák diadala. Bátrabb fogadóink egy újabb gólzáporos mérkőzés esetén akár 4,95-ös nyereményszorzóval is számolhatnak a Gólszám 5,5 fogadási lehetőségnél a Több, mint 5,5 kimenetelt választva. A vendégek számára pedig különösen fontos ez a mérkőzés, hiszen csak egy győzelemmel tudják életben tartani továbbjutási reményeiket, amit az utolsó körben, a Liverpoolt fogadva vívhatnak ki. Lesz miért izgulni!

 

 

 

 

 

Előzetesen a BL halálcsoportjának ígérkezett az F jelű, miután ide kapott besorolást a Barcelona és a Dortmund mellett az Internazionale is. Arra talán kevesen gondoltak, hogy két fordulóval a csoportkör vége előtt még a kvartett negyedik tagjának, a Slavia Prahának is lesz esélye a továbbjutásra. A csehek helyzete ugyanakkor nem könnyű, hiszen most az Intert fogadják, majd Dortmundba látogatnak. Ráadásul győzelmi kényszerben is vannak, hiszen egy döntetlennel már nem érhetnek oda 6 forduló után a BL-továbbjutó helyekre, ugyanakkor az olaszoknak is rendkívül fontos a 3 pont begyűjtése. Előzetesen Conte csapata számít esélyesebbnek a maga 2,15-ös nyereményszorzójával, de ne feledjük, hogy hazai pályán is csak a ráadás perceiben szerzett góllal sikerült pontot menteni a nyitókörben, a Slavia pedig a Barcelona otthonából is döntetlennel távozott. Az olaszok eddigi összes pontjukat hazai pályán szerezték, Dortmundban 3-2-re, Barcelonában 2-1-re kaptak ki. Ha ezúttal is a hazaiak egygólos győzelmét hozza a mérkőzés, az 4,65-ös nyereményszorzót jelent a Nyertes különbség fogadási soron. A csoportot vezető Barcelona a Camp Noúban már most kivívhatja a továbbjutást a Borussia legyőzésével, idegenben azonban korábban nem járt sikerrel a németek ellen, akkor 0-0-s döntetlen lett a vége. Nagy meglepetés lenne, ha ezúttal sem születne egyetlen találat sem: a Gólszám (pontosan) fogadási lehetőségnél ez a kimenetel éri a legmagasabb, 19,00-s nyereményszorzót, a döntetlen pedig 4,25-ös oddsszal fogadható az 1X2 piacon.

 

 

 

 

 

A játéknap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a Leipzig egy győzelem vagy döntetlen esetén tavasszal is biztosan a BL-ben folytathatja, azonban a vendégek számára csak a 3 pont jelenti az életben maradást, egy döntetlennel a Benfica már nem juthat tovább a legjobb 16 közé. Portugáliában Werner duplájával 2-1-re Gulácsiék nyertek: a német válogatott támadó a BL-ben azóta nem talált be, a bajnokságban azonban 12 meccsen 12 gólnál jár. A Benfica két idegenbeli BL-fellépésén egyaránt 3-1-re kapott ki, ezúttal a Pontos végeredmény fogadási lehetőségnél 10,25-ös oddsot ér ez a kimenetel. A csoport másik mérkőzésén hasonló a szituáció, csak fordított felállásban: a Lyon győzelme továbbjutást érne a vendégek számára, a Zenitnek pedig szintén egy győzelem (vagy egy 0:0-s vagy 1-1-es döntetlen) tartja életben a BL-álmokat. Az előzetes szorzók alapján kiegyenlített mérkőzésre van kilátás, 2,30-as szorzót ér a hazaiak, 2,90-et a vendégek győzelme. A nyitókörben nem is bírtak egymással, Franciaországban 1-1-es döntetlen született a két csapat mérkőzésén. A Tippmixprón nem csupán a mérkőzésekre, hanem a csoportgyőztesekre is lehet fogadni a BL kapcsán: ebben a négyesben az RB Leipzig számít favoritnak 1,30-as szorzóval, a németeket a Lyon 3,15-ös és a Zenit 52-szeres oddsszal követi. A hátralévő körökben nem borul a papírforma?

 

 

 

 

 

Nagyon szoros a verseny a továbbjutó helyekért a H csoportban: 4 forduló után három csapat is 7 ponttal áll, egyedül a Lille nem dédelgethet már továbbjutási reményeket. A franciák ezúttal a tavalyi BL-elődöntős Ajaxot fogadják: a hollandok az előző fordulóban 4-1-es vezetésről buktak pontokat a Chelsea otthonában, ráadásul eltiltás miatt Blind és Veltman sem léphet pályára, miután a Stamford Bridge-en mindketten piros lapot kaptak, egy percen belül. Hollandiában 3-0-s Ajax-diadal született, a vendégek sikere ezúttal 1,85-ös nyereményszorzóért fogadható a Tippmixprón. Érdekesség, hogy az Ajax legutóbbi 5 tétmeccsén egyaránt 4 szerzett gólig jutott – ez ezúttal 2,85-ös oddsot ér a Vendégcsapat góljainak a száma fogadási lehetőségnél, ha ezúttal is legalább 3 találatot elér Erik Ten Hag csapata. A másik mérkőzésen két, egyaránt 7 pontos csapat mérkőzik: a Chelsea látogat Spanyolországba. Van okuk a visszavágásra, hiszen Frank Lampard csapatának egyetlen BL-veresége a Valencia ellen született – azon a mérkőzésen büntetőt is hibáztak az angolok. Mindkét csapat vesztes rangadó után érkezik a BL-derbire: a Valencia a spanyol bajnokságban a Betistől, a Chelsea  a Premier Ligában a Manchester City otthonában szenvedett 2-1-es vereséget. Érdekesség, hogy az angolok eddig sokkal jobban teljesítenek a BL-ben vendégként: mindkét győzelmüket otthonuktól távol szerezték, mindkét alkalommal egygólos különbséggel: a Nyertes különbség fogadási lehetőségnél ez 3,90-es oddsot jelent a Tippmixprón. Harmadszor is elképzelhető egy ilyen végkifejlet?

 

 

 

 

 

A Tippmixprón nem csupán a mérkőzésekre, hanem a végső győztesre is tippelhetsz: a szerdai játéknapon pályára lépő csapatok közül a címvédő Liverpool BL-győzelme 6,75-ös, a Barcelonáé pedig 7,25-ös nyereményszorzóval fogadható a favoritok közül!

 

 

A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak!

< Vissza
Fokozd az élményt!

Az általad használt böngészőben jelenleg nincs engedélyezve a Javascript kódok futtatása, emiatt oldalunkat nem tudod teljes értékűen használni. Kérjük keresd böngésződben a Beállítások / Javascript menüpontot az engedélyezéshez vagy válts böngészőt, hogy részesülj a teljes élményből.

Ajánlott böngészők