A nyolcaddöntőket rendezik a Német Kupában!

E. Frankfurt - RB Leipzig

 

Már találkozott idén a két csapat, másfél hete játszott bajnokijukon hiába volt fölényben az RB Leipzig, végül egyetlen helyzetét sem tudta gólra váltani, és 2-0-s vereséget szenvedett Frankfurtban. Most az első két kupafordulóhoz hasonlóan (3-2 Osnabrückben, 6-1 Wolfsburgban) ismét idegenben kell kiharcolnia a továbbjutást, ráadásul egy igazi specialista otthonában, hiszen az Eintracht az elmúlt három kiírásból kétszer is a döntőig masírozott (2018-ban meg is nyerte azt). A lipcseiek főként Timo Wernerben bízhatnak, aki karrierje legeredményesebb szezonját futja, már 25 találatnál jár (28 tétmérkőzésen), a Wolfsburg 6-1-es kiütésekor pedig négy gólban játszott főszerepet (2 gól, 2 gólpassz).

Ha a vendégek az előző két kupatalálkozójukhoz hasonlóan ezúttal is szereznek legalább három gólt, az a "Vendégcsapat góljainak a száma" piacon jelenleg 2,75-ös odds mellett fogadható, ugyanakkor ha a bajnokihoz hasonlóan ezúttal sem tudnak betalálni, az 5,75-szörös nyereményt jelent. Nem is beszélve arról, hogy ha megismétlődik a legutóbbi ligameccsük végeredménye, az a "Pontos végeredmény" piacon 22,00-s oddsot ér.   

 

   

 

 

Bremen - Dortmund

 

Szenzációsan kezdte 2020-at a Dortmund, mindhárom bajnokiján öt gólt szerzett (5-3, 5-1, 5-0), a télen igazolt Erling Haaland pedig még salzburgi formáját is felülmúlva ezekből hetet vállalt (átlagosan 19 percenként talál be új állomáshelyén). A Bremen számára kevésbé indult jól az év, a ligában továbbra is a kiesés réme fenyegeti - jelenleg az osztályozót érő 16. helyen áll - utolsó két mérkőzésén pedig vereséget szenvedett. A sárga-feketék ellen azonban meglepően jó a közelmúltbeli mérlege, utolsó két bajnokijuk egyaránt 2-2-es döntetlennel végződött, a kupában pedig legutóbb az előző kiírás nyolcaddöntőjében találkoztak, ahol idegenben tudta kiejteni esélyesebb riválisát (3-3-as döntetlen után büntetőkkel). Összességében a két csapat utolsó hat tétmérkőzéséből csak egyet tudtak megnyerni a dortmundiak.

A két együttes 2013 óta nem játszott olyan találkozót, ahol egyikük rúgott gól nélkül maradt volna. Ha ez a sorozat most is folytatódik, a "Mindkét csapat szerez gólt" piacon az "Igen" válasz 1,45-ös oddsot ér. Amennyiben pedig a Dortmund eddigi idei mérkőzéseihez hasonlóan ezúttal is legalább két góllal nyer, az 2,05-ös oddsot jelent a "Hendikep 1:0" soron.  

 

 

 

Schalke - Hertha BSC

 

Ők is találkoztak már idén, egészen pontosan a legutóbbi bajnoki fordulóban, ahol Berlinben gól nélküli döntetlennel zártak. Érdekesség, hogy a két csapat legutóbbi kilenc találkozójából csak egyetlen olyan volt, amelyiken mindketten be tudtak találni. Gelsenkirchenben augusztus végén úgy nyert 3-0-ra a Schalke, hogy a Hertha két öngólt ajándékozott vendéglátójának.    

Ha a két csapat a Schalke otthonában sem tud betalálni a rendes játékidő során, az a "Pontos végeredmény" piacon 9,50-es nyereményt hozhat, amennyiben pedig a Hertha az elmúlt két találkozóhoz hasonlóan ezúttal sem szerez gólt, az a "Vendégcsapat góljainak a száma" piacon ér 2,45-ös oddsot. 

 

 

 

Bayern München - Hoffenheim

 

A címvédő Bayern München tavalyi sikerével már 19. alkalommal hódította el a kupát, így ha megvédi címét, szép jubileumhoz érkezik. A fölénye egészen elkészesztő, a 21. században annyiszor bizonyult a legjobbnak, mint az összes többi vetélytársa együttvéve. Nyolcaddöntős összecsapását is esélyesként várja, hiszen legutóbbi hét tétmeccsét megnyerte (ráadásul ezeken csak egyszer szerzett háromnál kevesebb gólt). Azonban mégsem árt vigyáznia, hiszen októberi bajnokijukon a Hoffenheim győzelemmel távozott az Allianz Arénából (1-2), és a vendégek most is két győztes bajnoki után érkeznek Münchenbe. 

A Hoffenheim utolsó négy bajnokiján mindig betalált a Bayern otthonában. Ha ez most is sikerül, az a "Vendégcsapat - gólszám 0,5" piac "Több, mint 0,5" kimenetelét választva 1,70-szeres nyereményt jelent. Amennyiben viszont ennek ellenére a hazaiak nyerni tudnak, az az "1X2 + mindkét csapat szerez gólt" soron 2,15-ös oddsot ér.

 

 

     

 

A fenti találkozók mellett természetesen a további négy összecsapás is bőven hozhat izgalmakat, hiszen egy mérkőzésen még az alacsonyabb osztályú csapatok is megtréfálhatják élvonalbeli ellenfelüket. Ráadásul az is biztos, hogy a negyeddöntőben látjuk majd a negyedosztályú Saarbrücken és a Bundesliga 2.-be frissen feljutott Karlsruhe párharc győztesét.

 

 

Tippmixpro-fogadóink az összes találkozót élőben követhetik oldalunkon!

 

 

A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak . 

 

< Vissza
Fokozd az élményt!

Az általad használt böngészőben jelenleg nincs engedélyezve a Javascript kódok futtatása, emiatt oldalunkat nem tudod teljes értékűen használni. Kérjük keresd böngésződben a Beállítások / Javascript menüpontot az engedélyezéshez vagy válts böngészőt, hogy részesülj a teljes élményből.

Ajánlott böngészők