Életben maradnak a Fradi továbbjutási reményei?

Utolsó hazai csoportmeccsét játssza az EL H csoportjában az FTC. Szerhij Rebrov együttese a már biztos továbbjutó Espanyollal találkozik, és győzelem esetén megelőzi a 2. helyen álló Ludogorecet, ha a bolgár csapat nem nyer Moszkvában.

 

A várva várt hazai csoportkörös találat még hiányzik, de az eddig összegyűjtött 5 pont megsüvegelendő teljesítmény a Ferencvárostól. A zöld-fehérek július 10-én, a Ludogorec elleni, Üllői úti BL-selejtezővel kezdték nemzetközi kupamenetelésüket, és két fordulóval az EL-csoportkör zárása előtt még van reális továbbjutási esélyük. A BL-selejtezőből kiesve eddig tisztességgel helytálltak, négy találkozón mindössze egyszer kaptak ki – igaz, a Ludogorec elleni 0-3 egy félidőn át emberelőnyben futballozva azért fájó kudarc volt −, a CSZKA Moszkvával szemben négy pontot besöpörtek, és gólt sem kaptak, és a nyitány, az Espanyol otthonában kiharcolt 1-1 is komoly bravúr volt. Javi Lopez öngóljával már a 10. percben előnybe került az FTC, de Matias Vargas a 60. percben egyenlíteni tudott. Ha megismétlődne ez az eredmény, az 5,75-ös oddsot érne a Tippmixpro "Pontos végeredmény" piacán.

 

Most ismét az előző spanyol pontvadászatot hetedikként záró együttes következik, ezúttal már hazai pályán. Egy győzelemmel biztosan életben maradna Isaelék továbbjutási reménye, hiszen a H csoportban 2. helyen álló Ludogorec csak egy ponttal gyűjtött többet a Fradinál, miközben a 10 pontos, 10-1-es gólkülönbséggel listavezető Espanyol már biztosan folytathatja az egyenes kieséses szakaszban, igaz, az még nem dőlt el, hogy első vagy második helyen lép tovább. A magyar bajnoknak még akkor is maradna esélye a februári folyatásra, ha csütörtökön vereséget szenvedne, de ebben az esetben arra is szükség lenne, hogy a Ludogorec ne nyerjen Moszkvában. Ha a Fradi győzne, már biztosan lenne 8 pontja, amivel 1,60-as oddsnak örülhetnének azok a fogadók, akik arra tippeltek, hogy Tokmac Nguenék legalább hét pontot szereznek a főtáblán.

 

 

 

Az utolsó hazai csoportkörös meccsén az első Üllői úti EL-főtáblás találatáért is küzd a Fradi, amely négy meccsen ugyan csak négy gólt kapott, de mindössze kettőt szerzett. Nem lesz könnyű feltörni az Espanyol védelmét, amely csak a zöld-fehérek ellen kapott gólt, és mindegyik nemzetközi kupatalálkozóján legalább egy alkalommal betalált. Ha most sem szakadna meg ez a sorozat, de az FTC borítaná a papírformát, és nyerne, az 5,25-ös szorzóval kecsegtetne az "1X2 + Mindkét csapat szerez gólt" piacon. A barcelonai együttes az 1. körös iksz után 2-0-ra nyert Moszkvában, majd 1-0-ra Razgradban, hogy aztán hazai pályán a 34. perctől kettős emberelőnyben futballozva egy hatossal küldje haza a bolgár bajnokot. A bajnokságban azonban korántsem teljesít ilyen meggyőzően, sőt! Tizennégy bajnokin mindössze kétszer győzött, és háromszor annyi gólt kapott, mint amennyit szerzett. Ráadásul a hétvégi, Getafe elleni 1-1-es mérkőzésen egy negatív rekordot is beállított a La Ligában: az Espanyol lett az első csapat a spanyol élvonalban, amely története során 4 000 gólt kapott. A már egy edzőváltáson is túleső gárda – októberben David Gallego helyére a korábban a Sevillát is irányító Pablo Machín érkezett − kieső helyen áll, és nagy kérdés, hogy a csütörtöki EL-összecsapáson hány kulcsemberét pihenteti majd a spanyolok mestere.

 

 

 

Ami a Fradit illeti, a zöld-fehérek önbizalommal telve várhatják az Európa Liga-találkozót, hiszen vasárnap újra nyertek az NB I-ben – a ZTE-t győzték le 3-2-re −, így élre álltak, még úgy is, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak vetélytársaiknál. Szerhij Rebrov együttese 12 bajnokijából csupán hármat nem nyert meg, ami tiszteletet parancsoló mérleg.

 

Hogy csütörtökre átmentik-e a kiváló bajnoki formát, az persze még kérdés, és azért fél szemmel a csoport másik meccsét, a CSZKA Moszkva – Ludogorec Razgrad meccset is érdemes figyelni, ahol az FTC számára az lenne üdvözítő, ha az első kalapból sorsolt, de eddig csupán egy gólt és egy pontot szerző oroszok legyőznék a bolgár csapatot. A két csapat razgradi meccsén Keserűék óriási csapást mértek a CSZKA Moszkvára, és az 5-1-es kudarc után nem sok babér termett az oroszoknak, csak az Üllői úton szereztek pontot. A bajnokságban viszont nem teljesítenek rosszul: 17 kör után a 3. helyet foglalják el a tabellán, és csak 6 pont a hátrányuk a listavezető Zenittel szemben. A Ludogorec magabiztosan vezeti a bolgár bajnokságot, és az EL-ben csak az Espanyoltól kapott ki – igaz, oda-vissza, és legutóbb 6-0-ra.

 

Az Európa Liga 5. fordulójában számukra és a Fradi számára is nagy a tét: az eredmények kedvező alakulása esetén Dibusz Dénesék december 12-én a továbbjutásért játszhatnának Razgradban…

 

 

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.

 

< Vissza
Fokozd az élményt!

Az általad használt böngészőben jelenleg nincs engedélyezve a Javascript kódok futtatása, emiatt oldalunkat nem tudod teljes értékűen használni. Kérjük keresd böngésződben a Beállítások / Javascript menüpontot az engedélyezéshez vagy válts böngészőt, hogy részesülj a teljes élményből.

Ajánlott böngészők