Japánban Japánért – messzire jutnak Háfráék a női kézilabda-világbajnokságon?

1957 óta rendeznek teremben női kézilabda-világbajnokságot, Japánban immár a 24. női vb-re kerül sor. A felkelő nap országa először lesz házigazda, igaz, 1997-ben férfi kézilabda-világbajnokságnak már adott otthont. A tornán 24 válogatott vesz részt: a csapatok négy hatos csoportban küzdenek, és minden hatosból a legjobb három jut tovább a középdöntőbe. A középdöntős csoportok első két helyezettje játszhat elődöntőt, míg a harmadikok az 5., a negyedikek pedig a 7. helyért mérkőzhetnek. Az aranyérmes kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyen végző válogatottak pedig biztosan olimpiai selejtezőt játszhatnak – hat kvalifikációs helyet mindenképp kiosztanak. Ha egy ötkarikás kvótával már rendelkező együttes győz – erre reálisan az Európa-bajnok Franciaországnak van esélye -, akkor az ezüst is automatikus olimpiai indulást ér.

 


Tokióért küzd a magyar női kézilabda-válogatott is, amely a tavalyi Európa-bajnokságon a hetedik helyen végzett. Magyarország előkelő helyen szerepel a női vb-k összesített éremtáblázatán, az egy arany, négy ezüst, négy bronz az 5. helyet jelenti a rangsorban. Az utolsó magyar vb-éremig 2005-ig kell visszamenni az időben: Oroszországban még Németh András irányításával végzett a dobogó legalsó fokán nemzeti együttesünk, az eddig egyetlen vb-aranyérmet pedig 1965-ben Dortmundban szerezte meg a Török Bódog által irányított együttes.

 


Most a dán Kim Rasmussen vezetésével jutnának messzire a magyarok, akik a legutóbbi, németországi világbajnokságon csak a 15. helyet tudták megszerezni. 2017 óta azonban nagy fejlődésen ment keresztül a csapat, melyben jó néhány junior világbajnok játékos is helyet kapott. A C csoportban sorrendben Kazahsztán, Spanyolország, Montenegró, Szenegál és Románia legjobbjaival játszanak majd a mieink.

 


Az esztendő egyik legjobban várt sporteseményére a Tippmixpro is kiemelten készül, így gazdag kínálatból szemezgethetnek a fogadók: a mérkőzések, illetve az azokhoz köthető számos fogadási lehetőség mellett hosszú távú fogadási lehetőségekből is válogathatnak. Megtippelhetik például, hogy Háfra Noémiék hányadik helyen végeznek a világbajnokságon – a csapat remeklésében bízó fogadók 3,00-s oddsszal kalkulálhatnának, ha 2005 után újra bejutna a négy közé Magyarország. A „Ki nyeri a vb-t?” fogadási soron 16-szoros pénzt fizetne a magyar diadal, míg a legalacsonyabb szorzóval (2,90) a háromszoros világbajnok Norvégia végső sikerére lehet fogadni. A négy csoportgyőztesre is lehet tippelni: a C jelű hatosban Magyarország elsősége érné a legkevesebb pénzt, 2,65-ös oddsot jelentene, ha Kim Rasmussen csapata csoportelsőként jutna tovább. Izgalmasnak ígérkezik a „Magyarország hány pontot szerez a C csoportban?” fogadási sor is, ahol a „Kevesebb, mint 7,5” és a „Több, mint 7,5” kimenetel egyaránt 1,80-as nyereményszorzót jelentene, és ugyancsak érdekes a „Magyarország hány gólt szerez a C csoportban?” fogadási sor, ahol a „Kevesebb, mint 145,5” és a „Több, mint 145,5” kimenetel szintén 1,80-as oddsot hozna a konyhára. A Tippmixpro kínálatából a női kézilabda vb kapcsán sem hiányozhatnak a „Ki végez előrébb?” típusú fogadások, a szorzók alapján Magyarország Dániánál, Montenegrónál és Svédországnál is esélyesebb a jobb helyezés elérésére.

 


A magyar női válogatott a dél-koreai Szöul Kupán készült fel az előtte álló kihívásokra. Rögtön az első meccsen az olimpiai bajnoki címvédő Oroszországgal mérkőzött meg Kim Rasmussen csapata. A félidőben háromgólos hátrányban voltak a mieink (12-15), és a végére sem sikerült ebből faragni, hiszen végül 29-25-re kapott ki Magyarország. Ezt követően a házigazda Dél-Korea együttese következett a tornán, ellenük már a félidőben is vezettek Kovacsicsék (14-13), és a második játékrészben még magabiztosabbá tették a sikert, ugyanis a végeredmény 31-25 lett. A világbajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését Szerbia ellen vívta a csapat, és annak ellenére, hogy a félidei háromgólos hátrányból (10-13) sikerült faragni, a vége szoros vereség lett, 23-25. A magyar női válogatott 2 vereséggel és 1 győzelemmel hangolt a vb-re, ám a java csak most jön, szombaton délelőtt 10:00-tól Kazahsztán ellen lehet bizonyítani, és egy magabiztos sikerrel kellene készülni a még keményebb kihívásokra. 

 

*A cikkben feltüntetett nyereményszorzók változhatnak.

< Vissza
Fokozd az élményt!

Az általad használt böngészőben jelenleg nincs engedélyezve a Javascript kódok futtatása, emiatt oldalunkat nem tudod teljes értékűen használni. Kérjük keresd böngésződben a Beállítások / Javascript menüpontot az engedélyezéshez vagy válts böngészőt, hogy részesülj a teljes élményből.

Ajánlott böngészők