Most megoldja a kötelezőt a Real? - szerdán is nagyüzem a BL-ben

Országos egyes – papíron nem ígér nagy izgalmakat a Real Madrid és a Galatasaray összecsapása a Santiago Bernabéuban. Van azonban egy-két tényező, amely némiképp árnyalja a képet. Zinedine Zidane együttese eddigi három BL-meccsén például igencsak visszafogottan teljesített: a Paris SG ellen idegenben egy sima, 3-0-s vereséggel kezdett, majd gigantikus meglepetésre otthon nem bírt a FC Bruges-zsel, sőt, még Modricék örülhettek, hogy 2-0-s hátrányból vissza tudtak jönni, és legalább egy pontot megmentettek. A Galatasaray elleni 1-0-s isztambuli siker úgy kellett nekik ezután, mint egy falat kenyér. A török bajnok közben egyedüli csapatként nem szerzett még gólt a BL-főtáblán, igaz, nem is kapott sokat, mindössze kettőt. Ha negyedik BL-meccsén harmadszor is 1-0-ra kapna ki, az 9,25-ös oddsot érne a „Pontos végeredmény” piacon a Tippmixprón.

 

 

 

Amíg a törökök egyedüli csapatként nem találtak a kapuba a csoportkörben, úgy a Paris SG egyetlen együttesként nem kapott még gólt, három meccs után 9-0-s gólkülönbséggel áll csoportja élén Thomas Tuchel csapata. A párizsiak legutóbbi BL-mérkőzésükön a triplázó Kylian Mbappé vezérletével 5-0-ra kiütötték a belgákat, ugyanakkor utolsó bajnokijukon hatalmas meglepetésre 2-1-re kikaptak a Dijon vendégeként. A francia sztárgárda utolsó 10 otthoni BL-meccsén hatszor legalább három gólos különbséggel nyert, így érdemes alaposan átböngészni a hendikepes fogadási lehetőségeket. A „Hendikep 0:2” piacon a „Paris SG” kimenetel például 2,00-s nyereményszorzót jelentene.

 

Egyértelműek az esélyek a Bayern München – Olympiakosz találkozó előtt is, még akkor is, ha a bajorok zaklatott hétvégén vannak túl. Előbb a Frankfurt otthonában beleszaladtak egy óriási, 5-1-es vereségbe – Boateng kiállítása miatt a 9. perctől emberhátrányban futballoztak −, majd a menedzsment menesztette Niko Kovac vezetőedzőt. Ami abból a szempontból érthető, hogy Lewandowskiék 10 Bundesliga-meccsükből csak ötöt nyertek meg, a BL-produkciót viszont aligha érhette kritika, hiszen az egész mezőnyben a német rekordbajnok szerezte a legtöbb gólt, szám szerint 13-at: a Crvena zvezdának és az Olympiakosznak háromszor, a Tottenhamnek pedig hétszer köszöntek be. Ha most is legalább háromszor eredményesek lenénnek, az 1,50-es oddsot érne a „Hazai csapat góljainak a száma” piacon a „3+” kimenetelt választva.

 

A gigászok közül papíron még a Manchester Cityre várhat könnyebb meccs: Pep Guardiola együttese 100 százalékos teljesítménnyel, 10-1-es gólkülönbséggel áll az első helyen kvartettjében, ráadásul az Atalanta mindhárom BL-meccsét elveszítette, és eddig a bergamóiaké a mezőny leggyengébb védelme (3 meccs, 11 kapott gól). Hazai pályán a háromszor eredményes Raheem Sterling vezérletével 5-1-re verte a City az olasz bronzérmest, és az is az angol sztáralakulat mellett szól, hogy utolsó nyolc BL-találkozójából csak egyet nem nyert meg. Legutóbbi 18 Bajnokok Ligája-meccsén csak kétszer fordult elő, hogy nem esett legalább három gól, így az „1X2+Gólszám 2,5” piacon kecsegtető választás lehet a „Vendég és több” kimenetel, amely 1,70-es szorzót hozhat a konyhára.

 

 

 

Jóval kiegyenlítettebb párharcnak ígérkezik a Dinamo Zágráb – Sahtar Doneck összecsapás. Ukrajnában fordulatos mérkőzésen 2-2-re végeztek: Konoplyanka góljával vezettek az ukránok, majd fordítottak a horvátok, a végeredmény pedig a 75. percben alakult ki. Ha most is a Sahtar szerezné meg az első találatot a meccsen, és a csapatok megosztoznának a pontokon, az 7,50-es oddsot jelentene a „Mérkőzés alakulása" piacon. Ha viszont Nenad Bjelica együttes otthon tartaná a három pontot, akkor nagy lépést tehetne a továbbjutás felé, hiszen 4 kör után már 7 egységgel állna. És azt sem szabad elfelejteni, hogy első otthoni BL-meccsükön parádéztak Dani Olmóék, hiszen 4-0-ra kiütötték az Atalantát…

 

Parázs párosításnak tűnik a Leverkusen – Atl. Madrid találkozó is, még akkor is, ha a Leverkusen három kör után mindössze egy szerzett góllal, pont nélkül szerénykedik a D csoport utolsó helyén. Legutóbbi, október 22-ei összecsapásukon Diego Simeone együttese nagyon megszenvedett a németekkel, Álvaro Morata csak a 78. percben döntötte el a mérkőzést. A spanyol csatár nagy formában van mostanában, és a Matracosok eredményességét is nagyban meghatározza. Utolsó négy tétmérkőzésükön nem ontották a gólokat a madridiak, csupán ötöt szereztek, és ebből a termésből Morata egymaga négyet vállalt. A Simeone-csapat legutóbbi 11 tétmeccsén nem talált legyőzőre, de hétszer csak döntetlent játszott. A Leverkusen közben utolsó öt találkozóján háromszor is vereséget szenvedett, kétszer is egy góllal. Ha most is ilyen különbséggel kapna ki, az 3,80-as oddsot érne a „Nyertes különbség” piacon.

 

 

 

A D jelű kvartettben a Juventusra sem vár könnyű feladat a Lokomotív Moszkva vendégeként, hiszen Torinóban 77 percig az oroszok vezettek, és a duplázó Paolo Dybala klasszisára volt szükség a fordításhoz. A Juve Maurizio Sarri irányításával tétmeccsen még nem szenvedett vereséget, és bár azzal „nem lehet vádolni” az olasz sztárcsapatot, hogy gólfesztivált rendezne a meccsein, egészen bámulatos statisztika, hogy ebben az idényben mindössze három találkozót nem nyert meg. A BL-ben az Atl. Madrid vendégeként 2-0-s vezetés után játszott döntetlent, és van még egy-egy bajnoki remije a Fiorentina, illetve a Lecce otthonában.  Ami némi aggodalomra okot adhat a Zebráknál, az az, hogy utolsó négy idegenbeli Bajnokok Ligája-meccsükön nem tudtak nyerni, a legrangosabb európai kupasorozatban házon kívül utoljára 2018. októberében diadalmaskodtak, amikor Dybala góljával 1-0-ra legyőzték a Manchester Utd.-t az Old Traffordon. Cristiano Ronaldóék utolsó 10 találkozójukból hatot 2-1-gyel húztak be, s ha most is ilyen arányban győznének, az 7,75-ös nyereményszorzó hozna a konyhára a „Pontos végeredmény” piacon.

 

 

 

A szerdai BL-csaták közül már csak a Crvena zvezda – Tottenham mérkőzésről nem esett szó. Az előző szezonban BL-fináléig menetelő londoniakat érte már egy-két nagy csapás a szezonban: a nyilvánvaló mélypontot a Bayern München elleni, hazai 2-7 jelentette, de ezután a Premier Ligában még becsúszott egy 0-3 is a Brighton ellen. Mauricio Pochettino együttese finoman szólva nincs csúcsformában, legutóbbi hat összecsapásán csupán egyszer győzött, igaz, éppen a Crvena zvezda ellen, s a belgrádiaknak ötöt vágtak Kane-ék. A Crvena zvezda mindkét idegenbeli BL-meccsét nagy különbséggel veszítette el, de otthon az Olympiakoszt 3-1-re megverte, míg az előző idényben 2-0-ra nyert a Liverpool ellen, a Napolival pedig ikszelt. A Spurs utolsó 10 idegenbeli BL-meccséből öt döntetlennel zárult, három ízben pedig 2-2 volt a végeredmény. Egy 2-2 most 12,75-ös oddsot érne a „Pontos végeredmény” piacon.

 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

 

A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.

< Vissza
Fokozd az élményt!

Az általad használt böngészőben jelenleg nincs engedélyezve a Javascript kódok futtatása, emiatt oldalunkat nem tudod teljes értékűen használni. Kérjük keresd böngésződben a Beállítások / Javascript menüpontot az engedélyezéshez vagy válts böngészőt, hogy részesülj a teljes élményből.

Ajánlott böngészők